Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mézekről

 

Mézfajták

 

Nem minden méz egyforma. Annyiféle, ahány növényfajról származik.

Ne ragaszkodjunk csak egy bizonyos monomézhez (egyetlen növényről származó mézhez). Az egyes növényfajták nektárja faj specifikus, és ennek megfelelően hatásuk is különböző. Ha megismerjük a fajtaméz összetételét, célirányosan és tudatosan vonhatjuk be étrendünkbe.

Magyarországon több mint nyolcszáz növényfajt látogatnak a méhek nektár és virágporgyűjtés végett. E fajoknak csak töredékéről lehet fajtamézet előállítani.

Fajtamézekről akkor beszélünk, amikor a méz készítéséhez használt nektár túlnyomó része a megnevezés szerinti növényről származik. A méhészek a megfelelő termelési technológiával biztosíthatják a fajtamézek tisztaságát. Ennek alapfeltétele a lépek üresre pergetése a fajtaméz gyűjtése előtt, valamint az adott növény virágzásának időpontjában a méhállomány megfelelő helyre történő vándoroltatása. Amennyiben a méhek egy elég nagy területen virágzó azonos fajú növényállományról a kellően tiszta lépekbe gyűjtik a mézet, akkor a méhész megfelelő tisztaságú fajtamézet pörgethet ki. Amennyiben a méhek gyűjtési területén belül egyszerre több növényfaj is virágzik és ezeket a méhek egy időben látogatják, akkor a begyűjtött nektárból vegyes virágméz készülhet. A fajtamézek minősítése a méz virágpor-tartalmának vizsgálatával, valamint érzékszervi vizsgálattal történik.

Kisebb mennyiségben termelt fajtamézek még az aranyvesszőméz, a facélia, ezüstfaméz, lóhereméz, pusztai kutyatejméz. Kitűnő fajtamézek nyerhetők a mustárról, a medvehagymáról, a japánakácról, a baltacinról stb.

Vegyes-virágméz

A vegyes virágméz nem önálló fajtaméz, mivel összetétele rendkívül eltérő lehet, de minden esetben kizárólag virágok nektárjából készül. Az eltérések származhatnak egyrészt a méhek által látogatott növények sokféleségéből, másrészt a különböző nem fajtamézeknek a méztöltő üzemekben házasításából (összekeveréséből) is. Emiatt e mézek színe rendkívül változatos, általában sötét árnyalatúak, barnás színűek. Jellemző rájuk a gyors kristályosodás. A kristályosodási folyamat is eltérő, vannak olyan virágmézek, amelyek teljes egészében kikristályosodnak, míg mások esetében keletkezik egy alsó kristályos réteg, amely fölött híg, folyékony méz marad. A vegyes virágmézek változatos ízűek és hasonlóan jó étrendi hatással bírnak, mint a fajtamézek. Olcsóbb áruk miatt elsősorban sütéshez-főzéshez és teaízesítésre történő használatuk ajánlott, de önmagukban is fogyaszthatók.

Akácméz

Az akácméz világos, zöldessárga színű, a csaknem színtelentől az enyhén sárga változatig terjed. Illata az akácvirágéhoz hasonló. Az egyes területekről származó akácmézek nagyon világosak és áttetszők, de ez esetekben is megfigyelhető a halványzöldes árnyalat. Nagyon kevés virágport tartalmaz. Íze kellemesen lágy, kevésbé savas. Jelentős gyümölcscukor-tartalma miatt sokáig, akár 1-2 évig is tiszta, átlátszó, folyékony állagú marad. Ezért olyan népszerű, bár a szervezetben-lassabban szívódik fel, de jobban édesít. Jól lehet vele ételt, italt édesíteni, kiváló alternatíva a cukor helyett.

A Magyarországon termelt akácméz különleges minősége miatt Hungaricumnak számít, keresett export termék. Fogyasztása minden formában lehetséges. Önmagában, kenyérrel-vajjal, teában, sütés-főzéshez, müzli alkotórészként stb. Íze nem karakteres, emiatt fogyasztása a mézzel ismerkedők számára ajánlható. A helyesen tárolt akácméz gyakorlatilag nem kristályosodik, akár egy évig is eltartható.

Hatóanyaga: fontos szénhidrátforrása a gyümölcscukor, amely az egyszerű cukrok (monoszacharidok) körébe tartozik, tartalmaz robinint, akacint és illóolajokat.

Alkalmazás: a vércukorszint szabályozásánál van fontos szerepe. Jó fertőtlenítő. Szájüreg, garat, torok antiszeptikum, köhögéscsillapító hatású. Az akácvirágból készült tea mellett az akácméz is ajánlott a gyomorsav-túltermelés miatt bekövetkező emésztési zavarok oldására.

Aranyvessző méz

Kissé sötétebb, lassan kristályosodó méz, amely kiváló vesetisztító, húgyúti fertőtlenítő.

Citromfüves méz

Többféle illóolajának (citrol, cotronelol, geraniol, linalool) köszönhetően görcsoldó és nyugtató hatású. Kiváló szer álmatlanság ellen.

Édesharmatméz (erdei méz, mézharmatméz)

E fajtaméz nem a virágok nektárjából készül, hanem a méhek a növények levelein található mézharmat összegyűjtésével állítják elő. Emiatt a virágportartalma elenyésző. Nagyon sötét, szinte fekete színű, enyhe illatú, markáns ízű méz. A jegenyefenyő erdőkben gyűjtött édes harmatméznek dióra emlékeztető íze van. A más erdőkből (pl. lucfenyő, vörösfenyő, tölgy, fűz, feketedió stb.) származó erdei mézek ízében dominál egy bizonyos "édes harmat" íz. Többnyire sokáig folyékonyak maradnak, de egyes típusok gyorsan kristályosodnak. Magas ásványi anyag tartalma miatt fogyasztása jó étrendi hatású. Kizárólag önmagában (kenyérrel-vajjal, müzliben) fogyasztandó, esetleg italok ízesítésére is használható. Tejben fogyasztva különlegesen finom.

Édesköményméz

Sötétbarna, kristályosodási hajlama közepes, illata markáns, íze határozottan a dióét idézi. Önmagában fogyasztandó csemegeméz. Emésztést elősegítő hatása ismert, enyhíti az emésztéssel járó kellemetlen tüneteket.

Eukaliptusz-méz

Világos színű, enyhe illatú mézfajta. Európában a mediterrán területeken termelik. Fő felhasználási területe a légzőszervi problémák kezelése, de gyomor- és bélműködés szabályozására is használható. A spanyol természetgyógyászok gyermekeknél féreghajtásra használják.

Facéliaméz (mézontófű-méz)

Világos, tört színű, kissé opálos, áttetsző méz. Enyhe illatú, a facélia virágporát idéző ízű mézféleség. Viszonylag sokáig folyékony marad. Önállóan csemegemézként fogyasztható. Többnyire a vegyes virágméz alkotórészeként kerül fogyasztásra, ritkán töltik le önálló fajtamézként. Kellemes zamatú, könnyen emészthető, ezért a gyengébb gyomrúaknak is ajánlott.

Fenyőméz

Gazdag ásványi anyagokban, tartalmaz a primer vegyületek mellett alkaloidokat, aldehideket, felandrent, limonent, gyantaanyagokat. Légúti és húgyúti gyulladások gyógyítására alkalmas, mert fertőtlenítő és vizelethajtó tulajdonságosokkal bír. Enyhén nyugtató hatású. A fajtamézek mellett fogyasszunk úgynevezett vegyes virágmézeket is. Ezek hatásspektruma igen széles, aromájuk pedig gyakran harmonikusabb a monomézekénél.

Galagonyaméz

Világos, kristályosodó méz, amely különösen szívbetegségek esetén, szívgyengeségnél ajánlott. Segít a vérnyomásproblémák normalizálásában.

Gesztenyeméz

Az ínyencek kedvenc csemegéje. Színe a borostyán sárgától a sötétbarna színig terjed. Gesztenyevirág illatú, íze jellegzetes, enyhén kesernyés utóízű. A szelídgesztenyések nyár eleji virágjaiból származó hatóanyagokat tartalmazza. Magas az ásványianyag-tartalma. Szintén kevéssé kristályosodó méz. Fogyasztása önmagában vagy ízesítőként javasolt. Sütéshez-főzéshez a kesernyés íze miatt szintén nem ajánljuk. Kimerültség, étvágytalanság, vérszegénység ellenszere. Kiválóan roborálja a legyengült szervezetet. Visszértágulatnál, érgyulladásnál (külsőleg, belsőleg) is eredményesen alkalmazható. Fogyasztásával megelőzhető a különböző trombózisok kialakulása. Genitális gyulladások kezelésénél is javasolt. Fokozza a potenciális erőt.

Gyümölcsméz

A gyümölcsméz többféle, nagyjából egy időszakban (tavasszal) virágzó gyümölcsfáról származó nektárokból készül. Barnás színű, sötét árnyalatú méz. Jellegzetes kesernyés barackmag ízzel bír. Közepes kristályosodási hajlamú. Ritkán, kis mennyiségben terem, csemegeméznek számít. Fogyasztása önmagában ajánlott.

Harmatmézek

Ugyan nem virágeredetű a különféle fafajokról származó édes harmat - ami a növény nedveiből képződik, és mézharmatból készül -, de közös tulajdonságuk, hogy gyulladáscsökkentők, elsősorban a bélrendszerben. Sötét, barnás-fekete színű fűszeres ízű mézek, tölgy-, fűz-, fenyőfákról származnak. Jó immunerősítő, roboráló, veseműködést serkentő mézek.

Hársméz

A hársméz színe az akácénál sötétebb, a világossárgától a borostyán sárgáig változhat, a gyűjtés idejétől függ. Erős, jellegzetes hárs illatú, kellemesen pikáns, enyhén kesernyés ízű fajtaméz. Viszonylag nehezen kristályosodik.

Illóolaja, valamint farnezol és egyéb hatóanyaga köhögésre, hörghurutra, idegességre és álmatlanságra kiváló. Segít lázas állapotoknál is. Jó görcsoldó és fertőtlenítő. Kolintartalma folytán gátolja a zsírlerakódást, azaz az érelmeszesedést. Kedvező hatása jól ismert megfázás, torokgyulladás és köhögés esetén, ez az orvosok által legrégebben ajánlott "orvosság". Lázzal járó légúti betegségek esetén hársfateával együtt fogyasztva intenzívebben hat. E mézzel különböző mézpakolásokat is szoktak készíteni. Ideg- és bőrnyugtató, valamint fertőtlenítő hatása is ismert. Jól harmonizál más mézekkel, fűszeres, zamatos ízt kölcsönöz ételnek, italnak egyaránt, de kesernyés íze miatt főzéshez és sütéshez nem ajánlott, mert a hőhatás révén a kesernyés íze felerősödik.

Hagymaméz

Főként a hagymatermő körzetekben találhatók. A vöröshagyma illóolaját (allilszulfid) tartalmazza. Elsősorban a légúti betegségek kezelésére használják. Légzőszervi és tüdőbetegségek kezelésére alkalmas.

Kakukkfűméz

Görögországban gyakori, erősen fűszeres ízű csemegeméz. Az utóbbi években Magyarországon is felkapottá vált a méhészek között. Kiváló antibiotikus hatása van, magas illóolaj tartalommal, íze a növényke jellegzetes aromájára emlékeztet. Légúti panaszokra, köhögésre, influenzás eredetű fertőzéses megbetegedésekre ajánlott.

Levendulaméz

Franciaországban jól ismert mézfajta, de Magyarországon is előfordul. Borostyán sárga színű, jellegzetesen kellemes illatú méz. Nehezen kristályosodik. Fahéj és vanília íz is kiérezhető a kóstolásakor. Igazi csemege méz, általában mindenki elsőre megkedveli. Fogyasztása elsősorban önmagában (kenyérrel-vajjal, müzlivel) ajánlott.

Hatóanyagai közül a jelentős mennyiségű illóolaj a domináns. Belsőleg vesebajok, bélféreg, álmatlanság kezelhető eredményesen vele. Külsőleg nyílt sebekre, horzsolásokra kenve gyorsítja a gyógyulást.

Lóhereméz

Halványsárga, zsírszerű méz. Főként érzékeny gyomrúaknak ajánlott.

Medvehagyma méz

Kevésbé ikrásodó, pikáns ízű, fűszeres gyógy méz. Főként a Mecsek vidékén és a Gerecsében gyűjthető.

Mentaméz

Zamatos, világos-zöldes színű méz. Emésztést serkentő, puffadást csökkentő, görcsoldó és fájdalomcsillapító hatású. Jótékony hatásait magas illóolajtartalmának köszönheti. Jelentősebb hatóanyagai a mentol, cineol, felandren, gammapinen, limonen, timol stb. valamint illóolajak, amelyek jó érzéstelenítők, valamint szélhajtók, gyomor-, epe-, bélgörcsoldók. Fogyasztása tisztítja a légutakat.

Napraforgóméz

Aranysárga színű, később sötétedő, kesernyés-savanykás ízű méz. Nagyon gyorsan - néhány hónap elmúltával - kristályosodik. A kristályosodás során nagyméretű, durva kristályok képződnek, amelyek leülnek az edény aljára. Az ikrás-grízes kristályok fölött marad egy folyékony, híg réteg. Ez a tulajdonsága magas flavonoid és szőlőcukor-tartalmának köszönhető. Krémmézzé alakítva - ami nem történhet 40 Celsius-foknál magasabb hőfokon, vízfürdőben melegítve a szőlőcukorkristályok feloldódnak - kellemes csemege. Jó színező hatása van, emiatt a mézeskalács készítők által legkeresettebb fajtaméz. Többnyire a vegyes virágméz alkotórészeként kerül forgalomba. Magas színanyag-tartalma miatt keresett exporttermék élelmiszeripari felhasználásra. Emiatt elsősorban sütéshez-főzéshez ajánljuk. Savassága miatt ez a mézfajta "jelzi" leginkább a szuvas fogakat! Savtúltengésben szenvedők és candidások ne fogyasszák!

Narancsméz (citrusmézek)

A mediterrán területek jellegzetes méze. Világosbarna színű, jellegzetes enyhe illatú és ízű mézféleség, lassan kristályosodik. Elsősorban csemegemézként fogyasztják. Olaszországban mindenütt kapható.

Őszirózsaméz (Aster méz)

Világosbarna színű méz. Markáns, egyesek számára kellemetlen illatú méz, íze jellegzetesen zamatos. Gyorsan és egyenletesen kristályosodik. A nyers fehér színű mikrokristályok kitöltik az egész üveget, krémméz előállítására kiváló alapanyag. Önmagában és italok ízesítésére is kiválóan felhasználható.

Pitypangméz (kutyatejméz)

Világosbarna, kissé karamell ízű, kellemes illatú méz. Gyakran kristályosodik. Kiváló erősítő és roboráló hatású. Gazdag ásványi anyagokban. Jó vérerősítő, vértisztító.

Pohánkaméz (hajdinaméz)

E méz a legsötétebb virágméz, szinte fekete színű. Illata jellegzetes bőrszagú, emlékeztet a disznóól szagára. Íze nagyon karakteres, fűszeres. Kezdetben szokatlan, de könnyen megszokható. Erre a mézre mondják azt, hogy nem szagolni, hanem enni kell! Ez is nehezen kristályosodó mézféleség. Az ínyenc mézfogyasztók egyik kedvelt méze.

Ezt a mézet Franciaországban, a gyógyszertárakban szívbetegek számára árusítják! Nagyon jó roboráló, erősítőszer. Külsőleg bőrképző, hámosodást elősegítő. Gyermekeknél rendszeres fogyasztásával csökkenteni lehet a növekedési fájdalmakat.

Repceméz

Folyékony állapotban sárgás színű, nagyon gyorsan sűrűsödő, kikristályosodva hófehér színű méz. Nagyon gyorsan (napok alatt) kikristályosodik. Jellegzetes módon apró kristályokat alkot, egyöntetűen kristályosodik (nincsenek fázisok a kristályosodási folyamat során), emiatt kiválóan alkalmas krémméz előállítására. A tiszta repceméz íze nem kellemes, emiatt krémméz előállításakor valamilyen zamatos mézzel kell házasítani. Általában a sütőiparban használják fel.

Kevéssé savas, ezért eredményesen gyógyítja a gyomorsavtúltengést, és a candida diétáknál is esetenként megengedett.

Selyemfűméz (vaddohányméz, selyemkóróméz)

Világos, kissé matt színű méz. Selyemkóró méz - vagy ahogyan a méhészek nevezik: vaddohány méz. Kiváló aromájú, fűszeres ízű csemege. Kellemes, erős illatú, vanília zamatú fajtaméz. Jellegzetes magyar méz, ez is Hungaricumnak számít. Mivel a növény nem termel virágport, így a virágpor tartalma elenyésző. Az akáchoz hasonlóan sokáig folyékony marad. Desszertméz, emiatt önmagában fogyasztandó. Virágpor-érzékenyek számára ez az ideális méz.

Somkóróméz

Világos színű, nagyon kellemes, jellegzetes illatú, vanília ízű méz. Ez a méz is igazi hungaricum. Nehezen kristályosodik. Igazi desszertméz, az ínyencek kedvence, de általában mindenki kedveli. Önmagában fogyasztandó. Az USÁ-ban hatalmas mennyiség terem, mivel ez a növény nagy területek terem a parlagon hagyott területeken. Trombózis-megelőző hatású.

Szolidágóméz

Sötétbarna színű, erős illatú, rendkívül zamatos, fűszeres ízű mézfajta. Viszonylag gyorsan kristályosodik. Önmagában (kenyérrel-vajjal, müzliben) fogyasztva kiváló, de rendkívül alkalmas italok ízesítésére és desszertmézként is.

Tarlóvirágméz

Világos, lassabban kristályosodó, iridoid tartalmú méz. Nyugtató hatású.

A mézet az aratás után magára hagyott tarló vadvirágain legeltetett méhek adták. Eltérően a közönséges vegyes virágméztől, kimondottan a tájhoz kötődő aroma és illat jellemezte. Különösen Csengőd, Tabdi, Soltvadkert, Kiskőrös, Kisbócsa, Kaskantyú és Bugac környékén volt ismeretes ez a mézfajta.

Vöröshereméz

Vöröshere-magtermelő vidékeken gyakori. Nagyon gyorsan ikrásodik. Illóolaja mellett flavonoidokat, fenolt, kumarinszármazékokat, gyantaszerű anyagokat tartalmaz. Légúti panaszoknál jó köptető, valamint vizelethajtó, és hasmenés ellen alkalmazható. Nagyon hasonló a lucernaméz, ami főleg csecsemőknek hasznos táplálék.

Yucatan méz

Közép-Amerikából, a mexikói Yucatan félszigetről származó méz, ahol alapanyagát a méhek kaktuszok, illetve pozsgások virágjaiból gyűjtik. Sötétbarna, borostyán árnyalatú, kellemes, jellegzetes illatú és ízű méz. E mézet a méhek kaktuszok és pozsgás növények virágairól gyűjtik. Nyugat-Európában gyakori importméz. Csemegemézként fogyasztják.

Pár fontos tudnivaló a mézekkel kapcsolatban:

A szakszerűen kezelt és tárolt bioméz naponta fogyasztható mellékhatás nélkül. Cukorbetegség / diabetes / esetén azonban feltétlenül kérjük ki orvosunk tanácsát, mielőtt belsőleg fogyasztanánk!

A méz - hacsak nem túl vizes, vagy szennyezett - nem romlik meg. Viszont fajtától függően hajlamos az ikrásodásra, amikor is cukortartalma többé-kevésbé kikristályosodik. (Ezt sokan nem szeretik, bár a folyamat lehet hasznos is: az apró kristályokkal teli, úgynevezett krémmézek például nem folynak le a vajaskalácsról...) A folyamat visszafordítható: ha 45 °C-ra melegítjük, az oldat visszanyeri eredeti állagát. Az ennél magasabb hőfokra való melegítés hatására a méz - bizonyos összetevői lebomlása miatt - elveszíti gyógyító hatását. (Ahogy nyilván az is elveszítette már, amit korábban a termelő, vagy kereskedő kezelt hasonló módon)

A mézet soha ne tárold műanyagban, mert egyes mézfajták ki tudnak oldani olyan kémiai anyagokat a műanyagból, amelyek egészségkárosító hatásúak lehetnek!

A mézet soha ne keverd forró teához, mert tönkre mennek benne az értékes hatóanyagok!